Hogy miért döntöttem az intuitív life coaching mellett?
Egész életemben végig kísért az a jelenség, hogy teljesen természetes módon sikerült nézőpontokat más megvilágításba helyezni, amely előre lendítette beszélgető társaimat az életükben.
Mindig kíváncsisággal töltött el az, miért döntünk az életünkben úgy, ahogy, mi a viselkedésünk mögött a valódi motiváció.
Többször tapasztaltam, hogy ezek a választások szenvedést okoznak, és gyakran hiányzik a szabad akarat a folyamatból, mert azt érezzük, hogy nincs más választásunk.
Éveken keresztül kerülgettem ennek a képességnek az elismerését. Hosszú éveken keresztül dolgoztam a kereskedelem különböző területein, de egy közös pont végig kísért ebben, a fogyasztó, a partner, az ügyfél – vagyis az emberi kapcsolódások.
Egyértelműen hozzá tett a szemléletemhez mindaz, amit az évek alatt megtapasztaltam. Mára eljutottam addig a pontig, hogy az utamra lépjek és a képességből hivatást formáljak. Joggal merülhet fel a kérdés, miért csak ekkor?
Az én mély fejlődéstörténetemet egy fiatalkori emlődaganat katalizálta, amikor zsigeri szinten éreztem, hogy itt nem csak fizikai elváltozások vannak, amit rendbe kell tenni, hanem eljött annak az ideje is, hogy szembe nézzek a saját lelki állapotommal, vagyis önmagammal.
A legnagyobb eredmény az önmagammal kialakított kapcsolat meglétében érhető tetten, az önazonosság megtalálásában.
Ez a fejlődés hatással van az életminőségemre, a tudatos jelenlétemre és természetesen az emberi kapcsolataimra. Szentül hiszem, hogy a legtöbb probléma, elakadás az abból fakad, hogy egy-egy helyzetben nem találjuk a valódi, zsigeri szintű énünket, mert valami beárnyékolja ezt a kapcsolódást, ami aztán kihat az egész környezetünkre.
Eszköztáramban nem csak a life coaching eszközei találhatóak meg, hanem több pszichológiai szemléletű tudásanyag is, mint a sématerápia, a logoterápia, a tranzakcióanalízis, az integrál pszichológia alapjai, illetve a mindfullness, vagyis a tudatos jelenlét technikái. Az intuíció rengetegszer mutatott az életem során valós irányt, ami sosem hagyott cserben, ez a képesség támogatja a közös munkát a szakmai tudás alkalmazása mellett. Minden egyes kérdés, amit felteszek számodra, az annak érdekében történik, hogy segítsek eljutni önmagad legjobb verziójához.
A szemléletem fő középpontjában a fejlődés és a felelősségvállalás áll, ezért fontosnak tartom, hogy a saját utamat is gondozzam a mai napig, annak érdekében, hogy minél magasabb szinten tudjak támogatást nyújtani partnereimnek.